Menü 
- Kezdőlap
- Információk
- Közösség
- Ranglisták
» Rovatok
   - Autó-Motor
   - Állatvilág
   - Bulvár hírek
   - Civilizációk
   - Csillagászat
   - Delta
   - Életmód
   - Érdekes videó
   - Érdekességek
   - Ezotéria
   - Facebook
   - Filmajánló
   - Hardver világ
   - Horoszkóp
   - Idézetek
   - Irodalmár
   - Játéktesztek
   - Könyvajánló
   - Kreatéka
   - Mixersuli
   - Művészet
   - Naptár
   - Poénos kép
   - Retro
   - Riporter
   - Sporthírek
   - Süssünk-főzzünk
   - Szoftver világ
   - Sztárpletykák
   - Technika
   - TeveClub hírek
   - Történész
   - Viccek
   - Világörökség
   - Világutazó
- Játékok
- Foci EB
- Ötletbörze
- Párkereső
- Árvaház
- Adományok
- Vendégkönyv
Név:
Jelszó:
Regisztráció
Eddig
2287
került kiosztásra

Jelenleg

látogatónk van


   » Játéktesztek « 
Diablo 2: Resurrected - Ördögien jó felújítás

Kiadó & fejlesztő: Blizzard Entertainment

   Huszonegy év után újra feltámad a gonosz, a Sötét Vándor ismét útra kel keletnek, mi pedig megpróbáljuk utolérni és útját állni.
   
   A Diablo 2 egy örökérvényű klasszikus, a hack-n-slash akció szerepjátékok atyja és etalonja, melyet joggal emlegetnek minden idők legjobb játékai között. Az eredeti az 1997-es elődjének összes kedvelt elemét úgy emelte át, hogy mellette minden téren javított és hozzáadott az élményhez. Azóta azonban eltelt két évtized, és a játék legtöbbünknek már csak az emlékeiben él, de ahogy a névadó gonosznak rendszeresen szokása feltámadni, úgy most a játék is így tett. A múlt évezredben (ugye milyen soknak hangzik így?) megjelent Diablo 2 felújított változatára huszonegy évet kellett várnunk, de örömmel jelenthetem, hogy megérte.
   

   
   Nosztalgiafaktor 9000
   A felújításért felelős Vicarious Visions a Crash Bandicoot NSane Trilogy-val már bizonyította, hogy mennyire ért a minőségi felújításokhoz, így bizakodva vártam a Diablo 2: Resurrectedet is. Pláne, hogy a játék részét képezi a később megjelent kiegészítő, a Lord of Destruction is, így azt terveztem, hogy az egész csomagot egyetlen tartalmas ajándékként teszem majd magamnak a virtuális fa alá. A dolgok azonban a játék hazai megjelenése körül nem egészen úgy alakultak, ahogy azt szerettük volna a szerkesztőségben, így a Diablo 2 nem a fa alá került, hanem a tervezettnél előbb landolt a könyvtáramban. Amit persze egy cseppet sem bánok, hiszen így is, úgy is elkerülhetetlen lett volna. Éppen ezért fontos megjegyeznem, hogy a játékot erős nosztalgia-szemüvegen át szemlélem, ami jelen esetben véleményem szerint nem szarvashiba, de azoknak, akik modern élményekhez vannak szokva, néhány archaikusabb húzás talán kevésbé lesz elfogadható.
   
   Utoljára talán tizenöt éve játszottam a Diablo 2-vel, mégis, a vele töltött ki-tudja-mennyi, de biztosan-több-mint-amennyit-szívesen-bevallanék idő alatt egyes elemei beleivódtak az emlékezetembe, olyan régen, hogy már meg is feledkeztem róluk. Mégis, mikor felhangzik a főmenü zenéje, fejben dúdolom a dallamát; mikor elindul egy átvezető videó, ismerem a snittet, a beállítást, a szövegkönyvet. Aztán elindulok a szörnyek végtelen hadát felszecskázni, és mindegyiket ismerősként köszöntöm egy(-két-három), fejre mért, erőteljes csapással. A nagyobb tömegbe verődő mobok ellen eleinte reflexszerűen apró hátrálásokkal védekezem, a lehulló lootnak már a hangjáról tudom, hogy egyáltalán érdemes-e foglalkoznom a felirattal, vagy sem. A ládanyitást kísérő nyikorgásból-recsegésből azonnal felismerem, hogy mikor nyúlok csapdához, és ahogy pakolgatom a tárgylistámban a cuccokat, ismerősként köszöntök minden kis neszt és zajt, a gyógyitalok édes bugyogásától a drágakövek imádott csendüléséig.
   
   Néhány dolog viszont más lett egy picit. Most már nem a sárgásfehér, kicsiny képcsöves monitor előtt görnyedve és az egeret görcsösen markolászva, gombjait halálra kínozva teszem ezt a matekdoga vagy a megtanulandó vers kárára. Immáron felelősségteljes felnőttként, a méteres tévén, a kanapén kényelmesen elnyúlva, kontrollert szorongatva teszem kockára az állásomat. Mégis, az érzés valahogy ugyanaz maradt. Kár, hogy nincs, aki remastereljen engem is, mert ehhez a játékhoz megint annyi szabadidő kéne, amennyi a Földön nem létezik.

   
   Régi élmény új köntösben
   De leszállva a nosztalgiavonatról, valahol a cikk elején emlegettem archaikus húzásokat, ami alatt elsősorban a szűkös inventoryt értem, melyet tovább súlyosbít, hogy nem parancsolhatjuk varázsütésre magunk mellé egyetlen felszerelésünket sem. Illetve ide sorolom azt a tényt is, hogy alaposan meg kell gondolnunk, hogy egy-egy tulajdonságot vagy képességet milyen irányba fejlesztünk, mert a rendelkezésre álló pontokat legföljebb egyszer oszthatjuk újra. És bizony, egy karaktert menthetetlenül el is lehet rontani, ha nem gondoljuk át, hogy milyen irányba fejlesztenénk, és hogy mely képességek állnak egymással szinergiában.
   
   Ami viszont nem archaikus, az a megjelenése. A Diablo 2 felújított változata alapjaiban véve gyakorlatilag semmiben sem tér el az eredetitől, éppen olyan, amilyennek az emlékeinkben él - csakhogy az emlékezet ugye mindent megszépít. Éppen ezért a modellek, textúrák, effektek, bevilágítás és animációk egyaránt felújításra kerültek, ahogyan a hangok és a zene is, az átvezető videókkal egyetemben. A sötét katakombák, a szörnyű sivatagi nap, a rombolás nyomán szétszórt emberi végtagok és vértócsák, a különféle válogatott ocsmányságok sosem voltak ennyire szépek. Mégis, mindenhez olyan finoman, tisztelettel és hozzáértéssel nyúltak, hogy egész egyszerűen nem lehet rajta hibát találni.
   
   Külön megemlíteném még azt is, hogyha valaki, valahol a rendszere mélyén elásva még megtartotta 99-es szintű hardcore karakterét, azt is előszedheti: a játék alapja ugyanaz, a régi mentések működnek a felújítással is, mondhatni visszafele kompatibilis önmagával. Szintén örvendetes a valamivel nagyobb láda, melyben immáron karaktereink közt könnyedén megoszthatjuk a lootot, nem kell külön köröket futni ahhoz, hogy eljuttassuk Paladinunk számára a Barbárral kifarmolt szett-tárgyat. Ugyanígy könnyedén vándorolhatunk PC-ről konzolra és vissza, a játék minden verziója képes együttműködni a másikkal. És ha már a konzolverzió: kontrollerrel esküszöm, hogy kényelmesebb játszani a felújított változatot, mint egér-billentyűzet kombóval - igaz, a gyógyitalok begördítése és a menekülés együtt kicsit nehézkes.
   
   A felújítás nem titkolt célja az eredeti játékélmény megőrzése volt, amit csont nélkül oldottak meg. Nem is csoda, hiszen a játék alatt futó kód szinte egy az egyben az eredeti. Maga a játékmenet még ma is megállja a helyét, továbbra is elképesztően addiktív, bár a rendszerek egy jó részén már érződik a kora. A vén motorosok számára a nosztalgiafaktor azonban legyőzhetetlen lesz, és szerencsére nem kérnek érte totálisan pofátlan árat. Akiknek pedig esetleg kimaradt volna, azoknak ez egy fényesre tisztított ablak a múltba. Bár, ha őszinte akarok lenni, akkor az újoncok minden valószínűség szerint jobban járnak akár a Diablo 3-mal, a Path of Exile-lal, vagy a többi újgenerációs akció-szerepjáték valamelyikével.


Ami jó:
- Ugyanaz a játék, ugyanaz az addiktív tökély...

Ami rossz:
-  ...ma már inkább csak a nosztalgia viszi el a hátán.






Értékelés: 85 %

Forrás: www.pcguru.hu

Tartalomjegyzék:   

Rovatfelelős: Miss Pupper

A cikk eddig 29 tagunk figyelmét kötötte le.

Webmaster: Márkus Csaba, alias Archie