Menü 
- Kezdőlap
- Információk
- Közösség
- Ranglisták
» Rovatok
   - Autó-Motor
   - Állatvilág
   - Bulvár hírek
   - Civilizációk
   - Csillagászat
   - Delta
   - Életmód
   - Érdekes videó
   - Érdekességek
   - Ezotéria
   - Facebook
   - Filmajánló
   - Hardver világ
   - Horoszkóp
   - Idézetek
   - Irodalmár
   - Játéktesztek
   - Könyvajánló
   - Kreatéka
   - Mixersuli
   - Művészet
   - Naptár
   - Poénos kép
   - Retro
   - Riporter
   - Sporthírek
   - Süssünk-főzzünk
   - Szoftver világ
   - Sztárpletykák
   - Technika
   - TeveClub hírek
   - Történész
   - Viccek
   - Világörökség
   - Világutazó
- Játékok
- Foci EB
- Ötletbörze
- Párkereső
- Árvaház
- Adományok
- Vendégkönyv
Név:
Jelszó:
Regisztráció
Eddig
2287
került kiosztásra

Jelenleg

látogatónk van


   » Civilizációk « 
Aztékok

   Az aztékok indián törzse az amerikai kontinens egyik legkiterjedtebb bennszülött civilizációját hozta létre a 14-15. században. Birodalmukat katonai hatalomra alapították a Mexikói-fennsíkon, a mai Mexikó középső és délebbi részén, a Mexikói-öböl és a Csendes-óceán között. Magukat mexikáknak nevezték, a legenda egyik változata szerint Vitzilopocstli, a törzs főistenének, és egyúttal a harcosok patrónusának utasítására. Az "azték" név a monda szerinti előző hazájukra, Aztlánra utal. (Aztlán jelentése: A gémek otthona.)
   
   Fővárosukat, Tenocstitlant, a mai Mexikóváros elődjét szigeteken építették fel. Ebből a hatalmas és szervezett városból kiindulva főként déli és keleti irányban hódítottak területeket. Vallási-társadalmi berendezkedésüket, társadalmuk törvényi alapjait a korábban itt élt olmékoktól, és a későbbi, harcosabb szellemű toltékoktól örökölték, illetve vették át.
   
   Az aztékok leszármazottjai a mai napig élnek Mexikóban, számuk 1,5-2 millió körül mozog. Hagyományaik jelentősen eltérnek őseik kultúrájától. A modern aztékok a navatl nyelvet beszélik, amely több elkülönülő változatra oszlik.
   
   A Birodalom kialakulása
   
   A 2-12. században vadász- és gyűjtögető nomád népekkel (összefoglaló nevükön a csicsimékekkel) éltek együtt Mexikó északi fennsíkjain, majd dél felé húzódtak. Itt ütköztek össze a toltékokkal, egy hozzájuk hasonlóan agresszív törzzsel (fővárosuk a Mexikóvárostól északra fekvő Tula volt). Idővel az aztékok sikeresen leigázták őket, és átvették katonai szervezetrendszerüket. A 13. században nyomultak be a Mexikói-felföldre, és alig száz év leforgása alatt uralmuk kiterjedt a mai Guatemala határáig.
   
   1300 előtt alapították első fővárosukat, a dombos vidéken fekvő Csapultepeket (jelentése: A szöcskék dombja). Később a Texcoco-tó nyugati partján telepedtek le. A 14. század elején visszavonultak a tó jól védhető szigeteire, és ott alapították meg 1325-ben Tenocstitlánt, ahol ma Mexikó fővárosa fekszik. Katonaállamuk részben más városokkal kötött szövetségben, részben folytonos és igen agresszív hódításokkal számottevő birodalommá nőtt, amelynek lényeges bevételi forrása a leigázott népektől szedett sarc volt.
   
   1376-ban választották meg első uralkodójukat, Akamapicstlit
   1428-ban megalakították Tenocstitlán, Teskoko és Tlakopán városállamok katonai szövetségét, amiben a vezető szerepet Tenocstitlán vívta ki. Ezzel megalapították az Azték Birodalmat, amely 1521-ig állt fenn. Legnagyobb területét az 1502-ben hatalomra került II. Moctezuma király idején érte el: határait két óceán mosta, lakóinak száma elérte a 2 millió főt.
   
   Társadalom
   
   A 15-16. századra az aztékok egy hatalmas, despotikus államot hoztak létre, jelentős katonai erővel. A mai Közép-Mexikó szinte minden népét leigázták, így végül 4-5000 kisebb adófizető állam fölött uralkodtak. Ezeket ők látták el nyersanyaggal és különböző árucikkekkel. A harc lételemük volt. Minden felnőtt férfi számára kötelező volt a hadba vonulás, a fiúgyermekeket pedig már ötéves koruktól katonai iskolákban nevelték.
   
   A városok vezetői és a felsőbb réteg tágas és igényesen berendezett házakban éltek, a közemberek szorosan egymás mellé épített, magas falakkal elválasztott lakásokban. A lakosztályok között keskeny utcák és átjárók voltak.
   
   Gyakran hadjáratot indítottak, ha nem volt elég feláldozni való fogoly vagy rabszolga, és nagy ünnep közeledett. A háborút egyébként szent dolognak tartották. Még a hadüzenetet vivő futárok is előjoggal bírtak: mindaddig nem bánthatta senki őket, amíg főutakon közlekedtek, a nagyvárosokban pedig lakoma és pihenőhely várta őket.
   
   Gazdaság
   

   Amikor nem háborúztak, szorgalmas földművelő életet éltek. Mint kiváló mezőgazdászok, öntöztek, mocsarakat csapoltak le. A Teskoko-tó körül teraszosan kialakított földeken kukoricát, zöldségfélét és gyapotot termesztettek; tőlük "örökölte" a világ a pulykát, de ők maguk megették a kutyahúst is. Hogy növeljék az élelmiszerellátást, a tavak vizeiben úszó kerteket (csinampákat) építettek. Ezt a földművelési módszert ma is alkalmazzák Xochimilco körül, Mexikóváros közelében, de ma már főképpen csak virágtermesztésre.
   
   Az Azték Birodalomban beszélt navatl nyelvből származik például a "tomato" (paradicsom) és az "avokádó" szó is. Az aztékok az elsők között fedezték fel, hogy a kakaóbabból finom italt lehet készíteni "chili" (mexikói erőspaprika) és vanília hozzáadásával. A vallási rítusaikhoz szükséges dohánnyal is kereskedtek. Váltópénzként az arannyal töltött madártollat és a kakaóbabot használták.
   
   Vallás
   
   Az Azték Birodalom lakóinak kultikus életében, vallásában mindig is központi helyet foglalt el a véráldozat. A vérnek misztikus őserőt tulajdonítottak: úgy hitték, a vér működteti az egész mindenséget, ez az az életnedv ami erőt ad a létezésnek.
   
   Az 52-es szám igen különleges volt számukra hisz a naptárukban is 52 év szerepelt, a birodalmuk bukását is egy 52-es évre jósolták.
   
   Az aztékoknak rengeteg istenük és istennőjük volt, akiket mind egy vagy több tevékenységhez, illetve természeti jelenséghez kapcsoltak. Hitük szerint a bőséges termés, a katonai siker, az egyéni boldogulás, egyszóval életük minden elképzelhető eleme egy-egy megfelelő isten kegyétől függött. Társadalmi fejlődésük során isteneik panteonja egyre gyarapodott: mivel gyakran a meghódított területek vallási kultuszait is beolvasztották a magukéba, számos isten szinte ugyanazt a feladatot látta el. Az istenek szövevényes viszonyban álltak egymással az általuk patronált jelenségek, "felügyelt" dolgok, vagy rokonság alapján. Sok isten a földművelés valamilyen ágának felelőse, védelmezője volt, mivel ez volt az aztékok megélhetésének alapja.
   
   Legfőbb istenük Nezavalkojotl, a láthatatlan, teremtő isten volt, akit csak a legnagyobb szükségben szólítottak meg. Az égatyát és éganyát Tonakatekutlinak és Tonakaivatlnak, vagy (Omelekutlinak és Omekivatlnak is) nevezték. Kettejük fia az emberiség teremtője, Ketzalkóatl, aki jelentős kultusszal bírt. Ketzalkóatl a tolték törzsek régi, hosszú orrú istenét (az éjszakai égbolt megszemélyesítőjét), a maják, illetve a kicse-maják (Popol Vuh) Kukulkán vagy Kukumatz néven ismerték.
   Tenocstitlán lakóinak legfőbb hadi istene Vitzilopocstli volt, de egyben napisten, és a hajnalcsillag és minden déli csillag képviselője is. Ő volt az, aki legyőzte nővérét a holdistennőt, és megalapította a véres emberáldozatokat. Vitzilopocstlinak volt a legnagyobb kultusza az aztékok között. Tezkatlipoka, a féllábú isten (akinek a másik lábát az alvilág becsapódó ajtaja vágta le, amikor mint a lemenő nap istene az alvilágba szállt), a nava törzsek mindenható istene volt. Tezkatlipoka sok mindent képviselt: a jutalmazást, a büntetést, az északot és az éjszakát, a halált, a hideget, a háborút, az ünnepeket és a tivornyákat, de az örök ifjúságot is. Neve a négy égtájhoz kapcsolódott: észak volt a fekete Tezkatlipoka; kelet a fehér Tezkatlipoka (ellenfele Ketzalkóatl); nyugat a vörös Tezkatlipoka (Sipe, a termékenységisten); dél a kék Tezkatlipoka (Vitzilopocstli, a háború istene). Ketzalkóatl viszonyát Tezkatlipokához kettőjük csillagtermészete is meghatározta: Tezkatlipokához a Nagy-Göncöl volt hozzárendelve, Ketzalkoatlhoz a Skorpió állatövi jegye. Ketten egyszerre azonban soha nem voltak az égen, csak felváltva.
   
   A birodalom bukása
   
   A királyoktól a legutolsó emberig a birodalom minden lakójának teljes életét áthatotta a spiritualitás. Teremtésmítoszuk szerint előttük már négy birodalom (és az emberiség generációi) létezett, az övék volt az ötödik. Az istenek mind a négy előzőt elsöpörték különböző világkatasztrófákkal, és azt hitték, az övéknek is vége szakad majd egy 52-éves világkorszak végén. Az utolsó ilyen korszakukban ráadásul egy üstökös megjelenése is nyugtalanította a papokat, és 1519-ben egy nagy templomtüzet is baljós jelként értelmeztek.
   
   Hittek egy fehér bőrű, jóságos félistenben Ketzalkóatl néven, aki a régmúltban földművelésre és építészetre tanította a tolték törzseket. A jóslat szerint valahonnan keletről kellett hazatérnie, amerre eredetileg eltűnt; így történt, amikor 1519-ben egy maroknyi spanyol katona és kalandor partra szállt.
   
   Miután Cortés és társai megszállták Tenocstitlánt, úgy döntöttek, hogy az ördögimádó aztékokkal nem tárgyalni kell, hanem tűzzel-vassal át kell őket téríteni a keresztény hitre, és elfoglalták a Nagy Teokalliban Tlalok tornyát. Cortés kitakaríttatta a templomot, oltárt emeltetett benne, az oltár előtt pedig felállították a keresztet és kifüggesztették Szűz Mária képét. Az arany tárgyakat és drágaköveket eltávolították, a falakat virágokkal díszítették.
   
   Ezután Cortés elment a fővárosból. Az aztékok papi testülete helyettesétől, Alvaradótól kért engedélyt, hogy a Nagy Teocalli-ban Huitzilopochtli tiszteletére megrendezhessék az évenként szokásos tömjénáldozat ünnepségét. Alvarado két feltételt szabott: nem áldozhatnak embert, és fegyver nélkül kell megjelenniük. Vagy hatszáz azték vonult fel ünnepelni, a legelőkelőbb nemesi családok tagjai. A fegyvertelen hívőket az ünnepség tetőpontján a spanyolok lerohanták, és mind egy szálig lekaszabolták.
   
   Az alattomos vérfürdő hatására az aztékok fellázadtak. Alvarado a palotában sáncolta el magát Cortés seregének visszatértéig. Az aztékok az elfogott Moctezuma helyetteséül annak egyik fivérét, Kvitlavakot választották, és csaknem szünet nélkül ostromolták a palotát. Cortésnek sikerült áttörnie Alvaradóhoz, de Alvaradóval együtt az ostromgyűrűben rekedt. Többször is kirohant, és mindannyiszor nagy veszteségeket okozott az aztékoknak, azok viszont lerombolták az összes, a palota szigetét a város többi részével összekötő hidat. Moctezuma, aki valószínű továbbra is a visszatért Kvetzalkoatlnak vélte Cortést, békítő beszédet intézett alattvalóihoz, mire a nép megkövezte. II. Moktezuma, az aztékok egykori nagy uralkodója, majd a spanyolok foglya 1520, június 30-án halt meg.
   
   Az uralkodó elvesztése után Cortés kitörésre szánta el magát. Hordozható hidat ácsoltatott, és megpróbálta kihasználni azt, hogy a Napot tisztelő aztékok idegenkedtek az éjjeli harctól. Ez volt a spanyol történelemben a noche triste, azaz "szomorú éjszaka".
   
   A maroknyi spanyolnak a kezdetlegesen felfegyverzett azték harcosok tízezrein kellett keresztültörnie július elseje éjszakáján. Cortést és embereit nem vették észre egészen addig, amíg el nem érték a töltés útját. Ekkor zuhogni kezdett az eső, ami egy időre gyakorlatilag harcképtelenné tette az íjászokat, és a csúszós talaj erősen megnehezítette a spanyolok haladását. A hordozható híd besüppedt a sárba, ahonnan nem tudták többé kiemelni. A szervezett visszavonulás fejvesztett meneküléssé fajult, a hadsereg csoportokra bomlott. Ki gyalog, ki lóháton vetette magát az árokba, hogy elérje a túlsó partot. A zsákmány mind odaveszett. Reggelre a spanyolok mintegy harmada és a szövetséges tlaskalánok negyede-ötöde ért ki a városból, valamennyien kisebb-nagyobb sebekkel. Odaveszett minden tűz- és lőfegyver, az íjak egy része, a lovak többsége.
   
   Nyolc napig tartó csatározások közepette a spanyolok megpróbálták elérni a szövetséges indiánok területét, mígnem 1520. július 8-án az Otumba völgyében nagy, és látszólag minden korábbinál jobban szervezett azték sereg állta útjukat. Cortés maradék húsz lovasával az élen betört az azték sorok közé, átvágta magát a parancsnok gyaloghintójáig, és megölte Cihuacul-t, az aztékok fővezérét. Amikor meglengette annak vezéri jelvényét, az aranyhálót, a túlerőben lévő aztékok fejvesztve menekülni kezdtek; ezután már ekkora sereget soha többé nem tudtak összeszedni. Az Azték Birodalom abban a pillanatban bukott el, amikor Hernán Cortés az aranylobogót meglengette.

Forrás: hu.wikipedia.org

Tartalomjegyzék:   

Rovatfelelős: 2osztály

A cikk eddig 13 tagunk figyelmét kötötte le.

Webmaster: Márkus Csaba, alias Archie