|
Menü |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Archívum |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Eddig
került kiosztásra
|
Jelenleg
látogatónk van
|
| | |
» Ötletbörze IV. « |
|
A karaván negyedik ötletbörzéje 2011. November 1-től November 30-ig várja az ötleteiteket. Az ötletbörze alatt különféle új játékokat, rovatokat, egyéb javaslatokat várunk tagjainktól.
A korábbi három ötletbörzéhez hasonlóan itt is a legérdekesebb és leghasznosabb javaslatok lesznek megoldva. Emlékeztetőül, ha nem lett volna az első ötletbörze, akkor most szegényebbek lennénk pl egy Heti Híres játékkal, vagy éppen egy Világörökség rovattal. Ha kihagytuk volna a második ötletbörzét, akkor pedig nem élvezhetnénk a Szórakosgatóra beérkezett alkotásokat, és nem lenne Kreatív rovatunk sem. A harmadik ötletbörze alatt pedig olyan játékokkal gazdagodtunk, amelyek akár külsősként is játszhatók: Sudoku és Tili-Toli.
Figyelem! Újítást jelentő játékötletek közül elsődlegesen olyanokat várunk, melyek nem igényelnek játékmestert!
Tanulmányozzátok át a korábbi három ötletbörzére beérkezett javaslatokat is, és lehetőség szerint kerüljétek azokat a témákat melyek már korábban felmerültek, ám nem lettek megoldva. Gyűjtögessétek a lehetséges újításokat, majd osszátok meg ezeket velünk is.
Ötletedet az ötletbörze üzenőfalán teheted meg. »
A beérkezett javaslatok kibeszélése szintén ezen az oldalon történik.
December 5. és 11. között a beérkezett javaslatokra lehet szavazni, minden egyes tagunk 5-5 javaslat mellé teheti le voksát. A szavazatok összesítése után a közeljövőben a legtöbb szavazatot kapó ötletek lesznek megvalósítva. A szavazatokat Archie-nak küldjétek.
A beérkezett javaslatokat az alábbi táblázatok tartalmazzák:
Új rovatok |
1. Eltűnt civilizációk: Már letűnt/eltűnt civilizációk történelme, kultúrája. Pl: Luxor, Núbiai templomok, Palmüra, Perszepolisz..) És még számos további téma lehetséges ebbe a rovatba. |
Prof. Tündérke |
2. Divat |
Csengusz |
3. Zene: klippek feltöltése, műsor szerkesztése |
Pinokkió |
Új játékok |
4. Akasztófa: A szavakat nem játékmesterek töltik fel hanem a tili-toli hasonlóan a tagok /persze ők csak az egyszeri fizetést kapják, próbálkozni nem lehet sajátnál/. A feladványban meg kell adni a feladvány kategóriáját. |
Geluteve |
5. Zenés játék, dalrészlet alapján zeneszám beazonosítása előadó és szám címének megadásával. |
Pinokkió |
6. Tippjáték: tippeld meg hányan lépnek be ma a karavánba, mi a legkisebb sorszámú belépő azonosítója, mi lesz a mai egyszámjáték nyertesszáma a TC-n, stb. A végletekig lehet fokozni különféle ötletekkel. A játékban az adott kategóriák legjobb tippelői nyernek. |
Miru |
7. Alamizsna: minden nap mindenki egyszer begyűjtheti ha rákattint a játékra, és kap pl 10 petákot. |
Miru |
8. Kutató: A karaván honlapján valamelyik oldalon (vagy rovatban, vagy játékfelületen) megjelenne egy kis érme jel, amire rákattintva naponta egyszer jár a plusz peták, amit mindenki naponta egyszer begyűjthet, ha megtalálja. |
Desideria al Sahib Sheik |
9. Memóriajáték: keresd meg a táblázatban a párokat, mindezt időre. A helyes párosítás után nyeremény jár, valamint a leggyorsabb kirakó bónuszban részesül. |
Drakel |
Egyéb javaslatok |
10. Anagramma és az egérrágta szavaknál az automatán el nem fogadott, de lehetséges jó válaszok is elfogadásra kerüljenek, ha a játékosok által ez jelezve van. |
|
11. A játékmestert igénylő játékokra a látogatók is tölthessenek fel kérdéseket abban az esetben, ha nincs a játékmester(ek) által előre betáblázott feladvány. |
|
12. Menüszerkezet átalakítása, menüpontok egybevonása a jobb áttekinthetőség érdekében. |
|
13. Mobilról történő böngészés elősegítése jobb megjelenítéssel és gyorsabb eléréssel. |
Ugrabug |
14. Heti Híres játékban különféle témák a személyeken kívül: növény, állat, tárgy, város, meseszereplő, stb. |
Tevus |
Jelmagyarázat |
|
Megoldott vagy megoldásra kerülő javaslat |
|
Szavazás során nem támogatott javaslat |
|
| |